2010-04-26

Rendezvény az első magyar űrrepülés 30. évfordulója alkalmából

Időpont: 2010. május 13-án (csütörtökön) 14 órai kezdettel

Helyszín: a Múzeum konferenciatermében (Budapest, XIV. Városliget körút 11.)

A rendezvényre mindenkit szeretettel várunk, különösképpen azokat, akik annak idején aktívan részt vettek Farkas Bertalan űrrepülésének szakmai előkészítésében, illetve közvetítésében.

A rendezvény programja

Megnyitó:
Solymosi János, a MANT elnöke
Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet, az MMKM főigazgatója

Ezután következnek a visszaemlékezések az alábbi témakörökben:

- Pille, Doza, Integrál műszerek
- Interferon kísérlet
- Balaton műszer
- Vendégcsomag (magyar konzervek)
- Bealuca anyagtudományi kísérlet
- Ötvös anyagtudományi kísérlet
- Bioszféra és Erőforrás programok
- Ûrhajósaink orvosi felkészítése
- A magyar űrrepülés előkészítése
- A magyar űrrepülés közvetítése a televízióban, a rádióban és a sajtóban

Zárszó: Farkas Bertalan űrhajós.

A rendezvény várhatóan 18 óra körül zárul.

A Múzeum megközelíthető a Hungária körút felől az 1-es villamossal (amire akár a 2-es, akár a 3-as metróról átszállhatunk), valamint a 70-es, a 72-es vagy a 74-es trolibusszal. A Múzeum épülete előtt ingyenes a parkolás!

Meghívó letöltése PDF-formátumban.