Események
Ismeretterjesztés
Űrkutatás Napja 2021
Idén október 11-én, 16.00 - 19.00 óra között tartjuk az Űrkutatás Napját. Ez minden évben a Nemzetközi Világűrhéthez kötődő ismeretterjesztő rendezvény, ahol az érdeklődők hallhatnak az űrkutatás, űrtevékenység hazai és nemzetközi eseményeiről, újdonságokról, trendekről.
Magyar Űrkutatási Fórum 2021
A Magyar Asztronautikai Társaság, az Energiatudományi Kutatóközpont és a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet közös kezdeményezésére 2021. szeptember 29. – október 1. között (szerdától péntekig) hibrid formában, online és Budapesten kerül megrendezésre a Magyar Űrkutatási Fórum 2021.
Űrkorszak-sorozat
A világűr határa (Kármán-vonal?) és az űrturizmus kihívásai
Egyesületünk állandó, havonta egy alkalommal megrendezésre kerülő szakmai szeminárium-sorozatot indít „Űrkorszak” címmel. Ennek nyitó rendezvénye 2021. szeptember 22-én 16:00 órakor lesz „A világűr határa (Kármán-vonal?) és az űrturizmus kihívásai” címmel
Virtuális Űrtábor 2021
Az idei -ismét virtuális- Űrtábort 2021. július 6-8 között tartjuk. Az idén tervezett székesfehérvári Űrtábort elhalasztottuk, a tervezett dátum: 2022. július 3-9.
Járványhelyzeti eljárás
Tisztújító Közgyűlés
2021. május 13-án tartjuk tisztújító közgyűlésünket.
Online pódiumbeszélgetés
Európai űrhajósok, európai űrhajósképzés
A MANT az Űrhajózás Napja alkalmából Asztronautikai Pódiumbeszélgetést szervez az online térben 2021. április 12-én, 18 órai kezdettel. Idén áprilisban az asztronautika történetének négy kerek évfordulóját ünnepeljük, a beszélgetés fókuszában ezúttal az űrhajósok kiválogatása, felkészítése, valamint az európai űrhajók és űrmodulok állnak.
Online előadás
Virtuális Űrakadémia Klub, február 19-én
Szentpéteri László: Személyszállító magánűrhajók szub-orbitális és orbitális pályára. Idei első online Űrakadémia Klubunk témája meglehetősen aktuális. Akit érdekel az űrtevékenység és figyeli az űrhajózás híreit, az mostanában sokat hallhatott magánűrhajókról.
MANT Diákpályázat 2020/2021
Mindenkinek másmilyen az ideális nyaralás. Van, aki heverészni szeret a forró homokban, van, aki hegyet mászna, vagy éppen múzeumokat járna. Ugyanígy mindenkinek más a kedvenc égitestje, amit szívesen meglátogatna. A tiéd melyik? És miért?
Virtuális Űrakadémia Klub, december 1.
A következő online Űrakadémia Klub kicsit rendhagyó tematikájú, a két előadás témája a szokottnál jobban eltér egymástól, de talán épp ettől lesz izgalmas.
2020. november 9. 17.00 - 19.00
Űrbányászat - pódiumbeszélgetés
Online pódiumbeszélgetés az űrbányászat időszerű kérdéseiről és távlati kihívásairól, a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) szervezésében. A beszélgetést közvetíti a Galileo Webcast.