2019-12-05

Pályázati felhívás

A MANT szervezőt keres az Űrakadémia Klub rendezvénysorozathoz.

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) – a Space Generation Advisory
Councillal (SGAC) karöltve – MANT Űrakadémia Klub címmel rendezvénysorozatot indított el 2014 nyarán az űr iránt érdeklődő fiatalok számára, amelyre elsősorban a 18–35 év közötti korosztályt várjuk. A klubon elhangzó előadások az űrtevékenység sokszínű világába engednek betekintést, mely érdekes lehet jogász, orvosi vagy mérnöki nézőpontból is.

Az Űrakadémia Klub sorozat szervezését két személy fogja össze, egyiküket az SGAC, másikukat a MANT delegálja, munkájukat pedig az SGAC és a MANT tagjai segítik. A szervezők munkáját a MANT Intézőbizottsága kiemelten támogatja.

Más rendezvényeinkhez hasonlóan a 2020-as évben megrendezésre kerülő Űrakadémia Klub programsorozat MANT-os vezető delegáltját pályázat útján szeretnénk kiválasztani. Ezúton várjuk azon tagtársak jelentkezését, akik szívesen vállalnák az évente átlagosan négy alkalommal megrendezésre kerülő kétórás Űrakadémia Klub szervezésének MANT nevében történő összefogását. Az illető feladatai közé tartozik a rendezvény szervezésének összefogása, a rendezvényt
követően pedig egy rövid beszámoló készítése.

Tekintettel arra, hogy társaságunk társadalmi szervezet, a feladat
önkéntes munka, azért pénzbeli díjazás nem jár.

A pályázóktól mindössze az alábbit kérjük elektronikus formában az az
iroda@mant.hu címre elküldeni:
– maximum egy oldalas magyar nyelvű életrajz;
– maximum egy oldalas motivációs levél.

Pályázóval kapcsolatos elvárás:
– MANT-tagság.

Amit kínálunk:
– kapcsolatépítés a magyar űrszektorban;
– kommunikációs, prezentációs, vezetői és csapatmunka készségek fejlesztése;
– publikációs lehetőség oktatási témájú konferenciákon és folyóiratokban.

A pályázatok benyújtási határideje: 2020. január 15.