2020-05-17

Nemzetközi Asztronautikai Kongresszus – virtuális kiadás

Az évente megrendezett Nemzetközi Asztronautikai Kongresszus (International Astronautical Congress, IAC) idén októberben Dubajba látogatott volna. De a járványhelyzet és az utazási korlátozások miatt az eseményt egy évvel eltolták. A 2021-es IAC tehát valóban Dubajban lesz, a 2020-as, sorrendben 71. számú kongresszust viszont – természetesen más szerkezetű és rövidebb programmal – a virtuális térben rendezik meg. Az IAC virtuális kiadása 2 és fél napon át tart majd, főleg globális űrpolitikai és -gazdasági témákat körüljárva.

A 2020. október 12–14. közötti online rendezvényt a szervezők ingyenesen hozzáférhetővé teszik az érdeklődők számára, így nem lesz regisztrációs díj. Tagtársaink figyelmébe ajánljuk ez a lehetőséget, hiszen a kongresszus – legalább ebben a korlátozott formájban – olyanoknak is elérhető válik, akik eddig anyagi okokból nem engedhették meg maguknak az utazást és a részvételt. A program és a technikai részletek a közeljövőben válnak elérhetővé a 71st IAC – The CyberSpace Edition honlapján.

További információ az Űrvilág cikkében olvasható.