Emléküket megőrizzük! 2022-10-06

Megemlékezés Abonyi Ivánról és Tänczer Tiborról

Két gyászhír: elhunyt a MTESZ KASZ régi vezetőségének két kiváló szakembere
 
Sajnos jelentős késéssel kaptam hírt arról, hogy egy hónapon belül két régi barátom, kortársam, távozott az élők sorából: dr. Abonyi Iván fizikus augusztus 4-én, dr. Tänczer Tibor meteorológus pedig szeptember 1-jén. Szakmai pályafutásukat intézmények, szakfolyóiratok és az internet ismertette ugyan, de arról nem számoltak be, hogy a MTESZ Központi Asztronautikai Szakosztályának vezetőségi tagjaként az 1960-as évek óta mindketten fontos szerepet játszottak a MANT elődszervezetének munkájában. Ezért érzem szükségesnek, hogy ezen a fórumon is megemlékezzünk róluk.

Dr. Abonyi Iván (1931-2022)
Egész életében az ELTE Elméleti Fizika Tanszék munkatársaként dolgozott, elsősorban a plazmafizika, magnetohidrodinamika és a relativitáselmélet területén. "Bevezető a plazmafizikába" címmel már 1971-ben könyve jelent meg az akkoriban újdonságnak számító plazmafizikáról. Később sokat foglalkozott tudománytörténettel is, a magyar fizika története különösen érdekelte. De nem állt tőle távol az asztronautika ugyancsak új, és gyorsan fejlődő területe sem. Már a TTIT Magyar Asztronautikai Bizottsága által 1958 áprilisában megrendezett első Tudományos Ülésszakon is jelen volt, és ott -- alig fél évvel az első szputnyik felbocsátása után -- merész előadást tartott "Milyen új bizonyítékok várhatók a mesterséges holdaktól az általános relativitáselmélet számára?" címmel. Talán érdemes megemlíteni, hogy jelenleg (64 évvel később) az ESA nagyszabású űrprogramot indít LISA néven az Einstein által megjósolt gravitációs hullámok közvetlen detektálására.  Az első, kísérleti LISA űreszközt nemrég pályájára is bocsátották.
Abonyi Iván segítette a KASZ nemzetközi kapcsolatainak kiépítését, és részt vett a nevezetesebb űresemények kommentálásában is. Különösen emlékezetes az 1975-ös Szojuz-Apollo összekapcsolás alkalmából a magyar televízióban sugárzott élő műsor, amelyben a mellékelt kép tanúsága szerint ő is részt vett, mint kommentáló szakember.. (Egykor gimnáziumi osztálytársak és barátok voltunk, nem véletlen, hogy ezen a képen is együtt látszunk, valószínűleg a felkészülés szünetében.)
Abonyi Iván az 1970-es évek legvégéig volt a KASZ egyik legaktívabb vezetője, később ez a kapcsolat megszakadt. Ugyanakkor az Eötvös Loránd Fizikai Társulat főtitkárhelyetteseként is tevékenykedett. Megemlékezések olvashatók róla a Fizikai Szemle, a Természet Világa, az Élet és Tudomány és más ismeretterjesztő lapokban. Emlékét megőrizzük!
 
KASZ_SzojuzApollo_stúdió1975

Dr. Tänczer Tibor (1934-2022)
Aujeszky László volt az első magyar meteorológus, aki még 1956-ban bekapcsolódott az alakuló Magyar Asztronautikai Társaság munkájába. Már az 1957-ben megjelent "Az űrhajózás" című könyv számára hosszú fejezetet írt "Az űrhajó a levegőóceánban" címmel, amelyben arra is kitért, hogy "Mit vár a meteorológia a mesterséges holdtól?". Őt követte már a KASZ vezetőségében Tänczer Tibor meteorológus, kezdetben az Országos Meteorológiai Intézet, majd az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa. Fő kutatási területe a felhőzetből származtatható meteorológiai információk meghatározására irányult. A Meteorológiai Szolgálaton belül, de a KASZ-szal együttműködve létrehozta és 1980-tól vezette a Központi Légkörfizikai Intézet  Műholdmeteorológiai Kutató Osztályát.. Számos tanulmányt és cikket írt az akkor már pályán keringő meteorológiai műholdak felvételeinek feldolgozásáról, rendszeresen előadott a KASZ rendezvényein is.1988-ban megjelent "Műholdmeteorológia" című könyve a szakterület alapkönyve lett. Tagja volt az Űrkutatási Tudományos Tanácsnak is. 1991 és 1999 között az OMSz tudományos titkáraként dolgozott, majd nyugdíjba ment.
1977-ben a KASZ akkori vezetősége "kihelyezett ülést" tartott a penci Kozmikus Geodéziai Obszervatóriumban, amelynek avatására fél évvel korábban került sor.. A mellélkelt fényképen középen Szentesi György áll, jobboldalon  mögötte szerényen a háttérben látható Tãnczer Tibor. (Baloldalról a második történetesen éppen Abonyi Iván.)
Tänczer Tibor életének és munkásságának összefoglalása több szaklapban is megjelent, és elérhető az interneten.   Emlékét megőrizzük!
                                                                                                                                                                                                 Almár Iván
 
 
KASZ_vezetőség_Pencen1977