2020-08-17

Lezajlott az első CanSat Hungary verseny

Az ESA (Európai Űrügynökség) is szervez kisműholdépítő versenyt középiskolások számára. A verseny célja az, hogy középiskolások csoportjai egy fém üdítős doboz méretű műholdat (CanSat) építsenek, melyet a verseny során kisebb rakétákkal indítanak, majd kibocsátásuk és leszállásuk folyamán különböző adatokat mérjenek.

A kisműholdaknak különböző fizikai kritériumoknak kell megfelelniük, illetve egy elsődleges és másodlagos küldetést kell végrehajtaniuk. Az elsődleges küldetés egy kötelező adatmérés: a műholdnak légnyomást, illetve hőmérsékletet kell tudnia mérni. A másodlagos küldetés során egy szabadon választott mérést vagy kísérletet kell elvégezni.

Az idei CanSat Hungary versenyre 3 csapat nevezett, a budapesti CSapat (Berzsenyi Dániel Gimnázium) és a Satellite Quartet (Budapesti Piarista Gimnázium), illetve a gödöllői GLRsat (Gödöllői Református Líceum). A verseny délelőtti helyszíne a Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központja volt a Tatárszentgyörgyi Gyakorlótéren, innen bocsátották fel a versenyzők műholdjait kb. 1 km-es magasságba. Miután a szilárd hajtóanyagú rakéta elérte pályája tetőpontját, az orrkúpról leváló műholdak saját ejtőernyővel szálltak le. A leszállás után a versenyzők a műholdjaikba épített GPS segítségével megkeresték CanSateiket, és megkezdték az adatok elemzését.

A délelőtti indításokat egy ebéd követte, melyet a Dabas Hotelben szerveztek meg, ahol a délutáni előadások, majd az eredményhirdetés is volt. Az ebéd utáni kb. másfél órás szünet alatt készültek el az előadások, melyekben a CanSatek felépítését, továbbá a műholdak által begyűjtött adatokat prezentálták a csapatok. Az előadásokat az eredményhirdetés követte. Az első helyen a GRLsat, másodikként a CSapat, a harmadik helyen pedig a Satellite Quartet végzett.

(Fényképek: Trupka Zoltán)

Az eseményt egy Dr. Dudás Levente által tartott előadás zárta a Masat–1-ről, illetve a SMOG–P és SMOG–1 műholdakról.

Illyés András, volt CanSat versenyző, az idei verseny főszervezője reméli, hogy a CanSat versenyek minél több diák érdeklődését nyerik el a közeljövőben. Szerinte a verseny erősen meghatározhatja a fiatalok érdeklődését, pályaválasztásukat, akár a mérnöki világban. Bizakodó, hogy a versenyben való részvétel után a résztvevők műszaki-természettudományos területeken helyezkednek majd el (pl. űrmérnökség), folytatják munkáikat, és tudásukat bárhol tudják majd alkalmazni.

Nagyon jól éreztük magunkat, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Sok új élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk. Mindenkinek nagyon szívesen ajánljuk, akár nézőként, akár versenyzőként, mert számunkra emlékezetes és inspiráló rendezvény volt.

A CanSat Hungary verseny főtámogatója a Külgazdasági és Külügyminisztérium volt.

Somogyi Boglárka, Árok Péter

(A cikk eredetileg az Űrvilág hírportálon jelent meg.)