2020-11-03

Középiskolások űrkutatási csapatversenye

 

Irány az űr! Irány Noordwijk!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) „Irány az űr!” elnevezéssel háromfordulós, űrkutatási csapatversenyt hirdet a magyarországi és a határon túli középiskolások számára.

A tanulmányi verseny első online fordulójára 2020. november 9. – december 8. között kerül sor, ezt követi majd még egy online forduló februárban és a legjobbak 2021. májusában már személyesen mérik össze az univerzummal kapcsolatos tudásukat Budapesten.

A versennyel azt szeretnénk megmutatni, hogy az űrkutatás, űrtevékenység minden reál – mai divatos rövidítéssel: STEM – tárgy tanításához használható hasznos, élő ismeretanyaggal szolgál és a fizika mellett kémiai, biológiai, földrajzi, informatikai ismereteket is érdekessé lehet tenni az űr témakörével.

A verseny fődíja egy 3+1 fős utazás az az Európai Űrügynökség (ESA) legnagyobb létesítményébe, az Európai Űrtechnológiai Központba (ESTEC), a hollandiai Noordwijkba. A második díj belföldi utazás Magyarország egyik legjelentősebb űripari cége, a több űreszközhöz alkatrészeket szállító Admatis Kft. miskolci telephelyére, valamint a Szegedi Tudományegyetem Repülő- és Űrorvosi Tanszékére. A csapat tagjai egy-egy okosórát is kapnak. A harmadik helyezett nyereménye nagyszabású laborfejlesztés az induló csapat iskolájában. A további értékes nyereményeken felül, minden díjazott diák térítésmentesen vehet részt a MANT 2021. évi nyári Űrtáborában!

A négyfős csapatok – három tanuló és egy felnőtt mentor – nevezését 2020. december 8. 16 óráig  (az első forduló utolsó napjának délutánjáig) várják az esemény honlapján: Irány az űr!, ahol minden további információ is megtalálható.

IAU_Színes