2020-03-09

Éltető csillagunk, a Nap – diákpályázatunk eredménye

Átadtuk a 2019/2020-as tanévre meghirdetett „Éltető csillagunk, a Nap” című diákpályázatunk díjait.

A korábbi években megszokottnál korábban, március 7-én (szombaton) tartottuk a diákpályázat díjátadó ünnepségét. A helyszín 2019 után immár másodszor az Asia Center bevásárlóközpont egyik különterme volt. Az ünnepélyes eredményhirdetésen megjelent diákok és felkészítőik Both Elődtől, a MANT elnökétől és Milánkovich Dorottya főtitkárhelyettestől vehették át jutalmaikat. Akik nem tudtak személyesen eljönni, azokhoz természetesen eljuttatjuk a nyereményeiket. A március elejére tervezett díjátadással az volt a célunk, hogy a legjobb pályázóink – kihasználva nyereményként kapott kedvezményeiket – időben tudjanak jelentkezni a nyári Űrtáborba, ami idén Székesfehérváron lesz, július 5–11. között.

2020. májusban lesz 40 éve, hogy Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós a Szojuz-36 fedélzetén elindult a Szaljut-6 űrállomásra, ahol egy hétig végzett tudományos kísérleteket. A pályázati díjátadóval egybekötve erről a jeles alkalomról is megemlékeztünk. Both Előd tartott előadást a témában, és az egybegyűltek vezetéssel megtekinthették Schuminszky Nándor, a MANT elnökségi tagja a témához kapcsolódó exkluzív minikiállítását, amit gyűjteménye különleges darabjaiból állított össze. A díjátadást megelőzően Milánkovich Dorottya mutatta be az Űrtábort.


(Fotó: Schuminszky Nándor)

A nyertesek listáját az alábbiakban közöljük. Nekik, és minden lelkes pályázónknak is gratulálunk az elvégzett munkájukhoz!

11–14 éves egyéni kategória

I. díj
Bogár-Szabó Márta
Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Kecskemét
felkészítő: Bogár-Szabó Ádám

II. díj
Sipos Áron
Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest
felkészítő: Komáromi Annamária

III. díj
Sipos Márton
Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest

III. díj
Pátyerkó Milán
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gyömrő
felkészítő tanár: Szabóné Szőcs Erika

Különdíj
Boros Bodza
Gyulai Implom József Általános Iskola, Gyula
felkészítő tanár: Ökrös Márta

Különdíj
Merényi Márton
Gyulai Implom József Általános Iskola, Gyula
felkészítő tanár: Ökrös Márta

11–14 éves csapat kategória

I. díj
Posta Panna, Tóth Janka, Varga Luca
Gyömrői Fekete István Általános Iskola
felkészítő: Szabóné Szőcs Erika

II. díj
Marozsán Lili, László Márk, Lakatos Dávid, Bódi Brendon
Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola, Berettyóújfalu
felkészítő: L. Ritók Nóra

III. díj
Biró Zsófi, Dobó Alexandra, Kertész Dóra, Balogh Krisztina
Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium
felkészítő tanár: Németi Edit


15–18 éves egyéni kategória

I. díj
Böhm Kristóf
Apor Vilmos Római Katolikus Iskolaközpont, Győr
felkészítő: Ábrahám Csaba

II. díj
Simon-Zsók Anett
Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy
felkészítő: dr. Pető Mária

III. díj
Szabó Bence
Selye János Gimnázium, Révkomárom
felkészítő: Hevesi Anikó

15–18 éves csapat kategória

I. díj
Sztojka Áron, Takács István, Marton Izabella, Hargitai Benke
Soprobotics, Sopron
felkészítő: Molnár Barnabás

II. díj
Árok Péter, Szabó Gergő
Szinyei Merse Pál Gimnázium, Budapest


(Fotó: Székely Anna Krisztina)