2021-02-15

Elhunyt Gyulai József

Az MTA közleménye tudatja, hogy hosszú, súlyos betegség után 88 éves korában elhunyt Gyulai József Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA Anyagtudományi Intézetének, majd a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet volt igazgatója, a BME és a KFKI közös kísérleti fizikai tanszékének egyetemi tanára.

Gyulai József 1979-ben ÖTVÖS elnevezésű anyagtudományi űrkísérletet kezdeményezett  Farkas Bertalan űrrepülésére. A kísérlet célja a félvezető technika szempontjából fontos anyagok ötvözése és a 0 g körülmények között kialakuló kristályszerkezet fizikai vizsgálata. E kísérletben a Szaljut-6 űrállomás Krisztal nevű kemencéjében a Földön előre elkészített és lezárt kvarcbetétes acélhenger tokokban elhelyezett anyagokat olvasztottak meg.
 
Visszaérkezés után a kialakult ötvözet összetételét, fizikai jellemzőit vizsgálták az MTA KFKI-ben és az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetében. A kísérlet célja az volt, hogy háromféle félvezető anyagkeveréket tanulmányozhassanak. a súlytalanság körülményei között.

Emlékét megőrizzük!                                                                 

(A.I.)