2007-11-28

Mit várunk a világűrtől?

A www.space-expectations.org címen angolul, illetve néhány más világnyelven olyan kérdésekre válaszolhatunk egy-egy kattintással, mint amilyen például az is, hogy szerintünk túl sok - vagy éppen ellenkezőleg: túl kevés - pénzt költ-e az emberiség jelenleg az űrkutatásra; hogy továbbra se engedjük-e meg, hogy tömegpusztító fegyverek keringjenek a fejünk fölött; hogy szívesen vennénk-e részt egy űrutazáson; és hogy jó lenne-e az, ha ember lakta hold-, illetve marsbázis épülne. Minderre negyed óra is bőven elég, maga a projekt pedig a 2005-ben megjelent, "Az űrtevékenység hatása a társadalomra" című kötet párdarabjának tekinthető, amelyben kutatók, szakértők és gondolkodók járták körül a témát.

Mindent egybevetve most a felmérés arra keresi a választ, hogy
* mennyire érjük az űrtevékenységek jelentőségét, és mennyire támogatjuk azt
* mit várunk ezen a területen a viszonylag közeli jövőtől, és
* miként lehetne az eddigieknél jobban bevonni az egész társadalmat.

Ahogyan Almár Iván, az IAA munkacsoportjának magyar tagja fogalmazott: ez a felmérés "segíthet abban, hogy az Akadémia eldöntse, milyen törekvéseket támogasson, illetve ne támogasson a jövőben." Tehát akik fontosnak tartják az űrkutatást (és remélhetőleg az Ûrvilág olvasói ilyenek), azok ismét csak remélhetőleg fontosnak fogják tartani a kérdőív kitöltését is.

A kérdőív itt érhető el.