2017-10-03

Élménybeszámoló a Tudományok Fővárosáról

Örültünk a látogatók folyamatos érdeklődésének, üdvözöljük sorainkban a MANT-ba a helyszínen belépett új tagtársainkat. Köszönjük segítőinknek, hogy állták a sarat és fogadták a vendégeket a MANT standjánál. Így látta az eseményt egyikük, aki a nyári bakonybéli Ûrtábor résztvevője is volt.



Amikor reggel felkeltem, nagyon izgultam, vártam már ezt a napot. Rengeteg kiállító volt, többek között egyetemek, robotikával, drónokkal foglalkozó standok... Amint megérkeztem, barátságos légkör fogadott, mint űrtáborozót. Megismerkedtem két-három nagy tudású emberrel, és űrakadémiással is. Reggel 9 óra körül gyorsan mindent kipakoltunk. Rengeteg, kb. 4-5 fajta, a látogatóknak szánt kvízünk volt. Kaptunk egy nagy transzparenst, amit elvileg fel is raktak volna a szervezők, de nem került rá sor. Szerintem azért, mert tudták, hogyha idejönnek, a kvízekkel fogjuk bombázni őket.

Sokat voltam a MANT standján, de természetesen elmentem körülnézni is. Mivel lassacskán döntenem kell, hogy milyen pályát választok (a sportolóin kívül), ezért először az egyetemek kiállító standján voltam. Az egyetlen egyetem, ahol egészen A-tól Z-ig adtak nagyon bő tájékoztatást, a Szegedi Tudományegyetem volt. Természetesen voltam máshol is, ahol rengeteg érdekességet tanulhattam. Nagyon jó volt a rendezvény, jól éreztem magam a MANT-nál, és egyéb kiállítóknál is.

Ha jövőre is lesz, mindenkinek ajánlom ezt a rendezvényt!

Czank Alex Richard

(Fénykép: Trupka Zoltán)


A Tudományok Fővárosa honlapja, képgalériával