2016-06-29

Hubert Curien-díj: a MANT a jelöltek között

Az európai űrügynökségeket és űrszervezeteket tömörítő EURISY szövetség 1989-ben alakult. A nonprofit szervezet célja az űralkalmazások társadalmi hasznosításának elősegítése, az európai űrtevékenységhez kapcsolódó innovatív megoldások terjesztése a felhasználók minél szélesebb körében. Az EURISY 2004 óta minden második évben olyan személyeknek vagy szervezeteknek ítéli Hubert Curienről elnevezett díját, akik a legtöbbet teszik az űrtevékenység megismertetéséért. A korábbi díjazottak listáján megtalálhatók például Frank De Winne (2010) és Chris Hadfield (2014) űrhajósok, de a Nemzetközi Ûregyetem (International Space University, 2012) is.

Az EURISY szövetségben hazánkat tagként képviselő Magyar Ûrkutatási Iroda a 2016-os díjra felterjesztette a Magyar Asztronautikai Társaságot (MANT). Egyesületünk tevékenységének elismerésére alkalmat adott, hogy idén 30 éve alakult meg a MANT, első jogelődjét pedig már 60 éve, 1956-ban alapították. Az EURISY június 22-ei közgyűlésén bejelentett döntés értelmében Hubert Curien-díjban 2016-ban végül az idén 40 éves múltra visszatekintő, nagy hírű Alpbachi Nyári Iskola részesült, de nagy örömünkre a MANT is bekerült a legjobb öt jelölt közé. A jelölés jó alkalom volt arra, hogy vezető európai űrszakemberek értesüljenek a MANT tevékenységéről és jelentős múltjáról. A díjat odaítélő tekintélyes szakértői bizottság tagja volt mások mellett Johann-Dietrich Wörner, az Európai Ûrügynökség (ESA) főigazgatója és Jean-Yves Le Gall, a Francia Ûrügynökség (CNES) elnöke.

A MANT tagsága nevében köszönjük a Magyar Ûrkutatási Irodának, hogy elismeri az űrkutatást népszerűsítő munkánkat és arra európai partnerei figyelmét is felhívja!

EURISY honlap
Hubert Curien-díj
Alpbachi Nyári Iskola (Summer School Alpbach)