2015-09-24

Magyar vacsora a 2015-ös Világűrkongresszuson

A Nemzetközi Asztronautikai Szövetség (International Astronautical Federation, IAF), a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (International Academy of Astronautics, IAA) és a Nemzetközi Ûrjogi Intézet (International Institute of Space Law, IISL) ebben az esztendőben Jeruzsálemben tartja a Nemzetközi Világűrkongresszust. A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az 1951-ben megalakult IAF tagszervezetei közül az egyetlen, amely Magyarországot képviseli, jogelődje révén már 1959 óta. Az IAF-nek több mint 200 tagja van (űrügynökségek, egyesületek, kutatóintézmények, egyetemek).

A MANT 2010 óta szervezi meg a magyar delegáltak vacsoráját a világűrkongresszus alatt. Társaságunk - az előző évek hagyományait követve – a 2015-ös Nemzetközi Világűrkongresszus alatt is szeretné egy közös, önköltséges vacsorára invitálni az űrkongresszus magyar résztvevőit. A vacsorán mindenkit szeretettel várunk (delegáltakat, kiállítókat, kísérőket, diákokat és felnőtteket, hivatalos és nem hivatalos résztvevőket).

A vacsora időpontja 2015. október 14. (szerda), 19 óra.

A pontos helyszínről mindenkit értesítünk a vacsora előtt egy nappal, aki az iroda@mant.hu e-mail címen jelzi előzetes részvételi szándékát október 6-ig.

Kérjük, hogy aki tud másokról, az az űrkongresszus magyar résztvevői között terjessze a hírt.