2015-06-01

MANT Ûrakadémia 2015, augusztus 6-9.

A Magyar Asztronautikai Társaság – együttműködve a nemzetközi Space Generation Advisory Council szervezettel – idén nyáron először rendezi meg a MANT Ûrakadémiát, 2015. augusztus 6-9. között Gödöllőn. A négy napos rendezvényen 18–35 év közötti fiatalok részvételére számítanak a szervezők. Mérnök, fizikus, informatikus, jogász, orvos, biológus, kémikus, menedzser... és mindazon területek szakemberei részt vehetnek, amelyek kapcsolódhatnak az űrtevékenységhez. A főiskolás, egyetemista hallgatók mellett aktív résztvevőként számítanak a hallgatói jogviszonyukon már túllévő fiatal szakemberekre. A rendezvényen résztvevő fiatalok egy közös ajánlást fogalmaznak meg Magyarország számára, hogy az Európai Ûrügynökség (ESA) önkéntes programjai közül melyekhez lenne érdemes csatlakoznia a hazánknak. Az Ûrakadémián megszülető ajánlást egy kiválasztott fiatal bemutathatja a hazai döntéshozóknak.

A munkacsoportokban zajló munkát segítendő, a rendezvényen áttekintő jellegű előadások hangzanak el hazai űrkutatással foglalkozó szakemberektől, akik egy-egy önkéntes programhoz való csatlakozás fontosságára világítanak majd rá. Az előadások tervezett témaköre a következő:

  • Az Európai Ûrügynökség programjai
  • Alapkutatások – űrcsillagászat
  • Ûralkalmazások – földmegfigyelés
  • Navigáció
  • Kommunikáció és integrált alkalmazások
  • Mikrogravitációs környezet: anyagtudomány
  • Ûripar és technológiai kihívások
  • Nemzetközi porondon
  • Hogyan tartsunk előadást?


A MANT Ûrakadémia helyszíne Gödöllő, időpontja 2015. augusztus 6. (csütörtök) – 9. (vasárnap) lesz. A részvételi díj MANT-tagoknak 15.000 Ft, nem MANT-tagoknak 18.000 Ft. A részvételi díj fedezi a szállást, a programokon való részvételt, a csütörtöki vacsorát, a pénteki/szombati reggeli-ebéd-vacsora hármast, és a vasárnapi reggelit és ebédet. (A részvételi díj azoknak, akik csütörtök délutántól péntekig estig vagy péntek estétől vasárnap délutánig kívánnak részt venni: MANT-tagoknak 10.000 Ft, nem MANT-tagoknak 13.000 Ft.)

Jelentkezési határidő: 2015. július 15. A férőhelyek korlátozott számban állnak rendelkezésre (nagyságrendileg 20 fő részvételére számítunk), ezért érdemes minél előbb jelentkezni.

További információ a MANT Ûrakadémia honlapján olvasható, ahonnan a jelentkezési lap is elérhető.

A SES-ről, az ASTRA-ról
Az ASTRA a SES bejegyzett védjegye. A SES (NYSE: Euronext; párizsi és luxemburgi értéktőzsde: SESG) a világ vezető műhold-üzemeltetője, flottájában több mint 50 Föld körüli műholddal. A vállalat műholdas kommunikációs szolgáltatásokat nyújt műsorszolgáltatók, tartalom- és internetszolgáltatók, mobil és vezetékes hálózati szolgáltatók, valamint üzleti és kormányzati szervezetek számára világszerte. A SES elkötelezett híve a hosszú távú üzleti kapcsolatoknak, a magas minőségű szolgáltatásoknak és a műsorszolgáltatói iparág kiválóságának. A SES kulturálisan sokszínű regionális csapatai világszerte jelen vannak és szorosan együttműködnek annak érdekében, hogy megfeleljenek a speciális műholdas átviteli és szolgáltatási követelményeknek. A SES-nek részesedése van az O3b Networks következő generációs műholdas hálózatban, amely a műholdak elérhetőségét fiber sebességgel ötvözi.
További információ: www.ses.com