2014-10-19

ASTRA gyermekrajzverseny

Az idei iskolaév kezdetével a SES ASTRA műholdas távközlési vállalat immár negyedszerre hirdeti meg az ASTRA Tehetség nemzetközi gyermekrajzversenyt. A pályázatot Magyarország mellett Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában és Szerbiában indítja el a vállalat.

A pályázatra 8 és 15 év közötti gyermekek jelentkezhetnek műholdas szolgáltatásokat bemutató plakát készítésével. A hagyományokat követve a pályázat idén is jótékony célt szolgál, az ASTRA minden beküldött kép után 1 eurót adományoz a Horvát Vöröskeresztnek. A pályázattal összegyűjtött összeget olyan iskolák támogatására fogják felhasználni, amelyek a 2014-es árvíz idején sérültek meg a délkelet-európai régióban.

A verseny 2014. október 1-től november 30-ig tart. A Szlovák Nemzeti Galéria égisze alatt a szakértői zsűri 12 nyertest választ majd ki a rajzok beküldői közül, akik értékes díjakat kapnak. A pályaműveket a www.astratalent.eu weboldalon várják, ahol a feltöltött művekre november 10. és 30. között lehet szavazni. Az a hat gyermek, akiknek rajzaira a legtöbb szavazat érkezik, szintén díjazásban részesül.