2014-05-16

Lapszemle: Aero Magazin május

Adatbázisok Föld körüli pályáról – ISS, HST, száz műhold (Almár Iván)

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok űrkutatási költségvetése töredéke katonainak, szerencsére ennyiből is gazdag programokra futja. Közülük négy szemléletes példát sorol fel a cikk. Az első a Nemzetközi Ûrállomás sorsát érinti – ez a program most elnöki jóváhagyás mellett 2028-ig gond nélkül folytatható. A beruházás az eddig elért és gyümölcsöző eredményekre épül, azok talaján valósítható meg.
A másik a Nemzetközi Ûrállomás fedélzetére már feljuttatott és feljuttatni tervezett távérzékelő berendezésekkel kapcsolatos. Ezekkel az eszközökkel – köztük a vízkészletek monitorozására és védelmére kifejlesztett HICO-val – elsősorban a légkör és a vizek megfigyelése válik egyre kifinomultabbá, újabb részletekkel gazdagodva.
A harmadik a Hubble-űrtávcső – és általában az egyéb űrtávcsövek – működtetését, illetve a majdaniak tervezését szolgáló lépések. Hatalmas adathalmaz gyűlt össze a HST hosszú évekre nyúlt működése során: ezeket az adatokat folyamatosan közzéteszik, melyekből rengeteg tudományos dolgozat, eredmény született már. Hasonló filozófiával élnek a többi űrtávcső adatait illetően is. Mivel egy űrtávcső általában kevés funkciót lát el, továbbra is lesz létjogosultságuk a földi távcsöveknek, amelyek egyszerre sokféle feladatot tudnak betölteni, s amelyek adatait szintén folyamatosan közzéteszik. Erre a gondolatmenetre tervezik a 8 méteres főtükrű, nagy látómezejű LSST-t, mely 2020-ban kezdheti el az észleléseket.
A negyedik példa az a száz tagúra tervezett műholdcsalád, amely a Föld felszínét fényképezi folyamatosan – elsősorban a bioszféra védelme érdekében gyűjtve az adatokat.

Tudomány születik – Elek László beszélgetései a magyar űrkutatás megteremtőivel (Trupka Zoltán)

Tizenegy tudóssal készített riportot a szerző, amelyeket ez alkalommal könyv formájában jelentetett meg a MANT. Ebben az 1957-1980 közötti „úttörő” időszak legjelentősebb személyiségei élményszerűen beszélnek az új tudomány megszületéséről, első évtizedeiről. A könyv bemutatására – a DATA Szakosztály összejöveteleinek sokszor otthont adó – Kossuth Klubban került sor, ahol az összegyűlt hallgatóság előtt meséltek a könyv riportalanyai. A zsúfolásig telt előadóteremben jelen volt még a szerző, valamint a MANT elnöke és főtitkára is. A cikk erről a beszélgetésről, valamint a megszólaltatottak életútjáról, illetve a további tervekről közöl tömör beszámolót. A könyvről részletes ismertető olvasható a MANT honlapján.

Rövid cikkek (A. I.)

Szaturnusz- és Titán-repülőgép
Szellemes ötlet felfújható robotrepülőgépet küldeni légkörrel rendelkező égitestekre, amely segítségével kiszélesíthetőek a kutatás területi és „műfaji” határai.

Kisbolygószétesés – látványos képsorozattal illusztrálva

Újabb törpebolygó – messze túl a Plútó pályáján

Az Aero Magazin honlapja

(Összeállította: Bán András)