2014-02-25

Alpbachi Nyári Iskola

A rendezvényre elsősorban egyetemet végzett fiatalokat, doktoranduszokat várnak, de felsőbb éves egyetemisták is jelentkezhetnek. Az Európai Ûrügynökség (ESA) tagországaiból és együttműködő államaiból 60 jelentkezőt választanak ki. A tanfolyamon a bevezető előadások után a résztvevőkből alakított csoportoknak egy-egy, a tematikához kapcsolódó űrszondás küldetést kell megtervezniük. Ennek megfelelően nemcsak természettudományos, hanem műszaki és más végzettségű fiatal szakemberek jelentkezését is várják. További részletek az Alpbachi Nyári Iskola honlapján találhatók.

A jelentkezőknek a részvételi és utazási költségeiket maguknak kell előteremteniük, anyagi támogatást sem a szervezők, sem a magyar közreműködők nem tudnak biztosítani. A jelentkezni szándékozók vegyék fel a kapcsolatot a Magyar Ûrkutatási Irodával (MÛI) a Nyári Iskola honlapján megadott címen, mert a magyar jelentkezéseket a MÛI-nek kell elfogadásra javasolnia. Az elmúlt évek gyakorlata szerint Magyarországról évente 1-2 fő részvételére van lehetőség.