2010-07-12

Sikeresen lezárult a 2010-es MANT Ûrtábor

A 2010. július 4-én vasárnap délután kezdődött táborban 39 diák vett részt. A statisztikát tekintve: 3 fiú volt „helyi” (kettőt közülük a gyomaendrődi Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium támogatott). A részvevők közül 8 lány volt. 6 diák (plusz egy tanár) érkezett határainkon túlról – így Felvidék, Kárpátalja és Délvidék is képviselve volt a táborunkban. A tábor során összesen 254 vendégéjszakát töltöttünk el, 252 adag reggelit, 193+45 adag ebédet, 231+45 adag vacsorát fogyasztottunk el, valamint 6,25 kg zsíros kenyeret.

Vasárnap este Dr. Kovács Béla, a Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója, Solymosi János, a MANT elnöke, valamint Zombori Ottó táborvezető nyitotta meg a tábort. Péntek este egy polgármesteri fogadással (főzőmester által készített halászlével) kezdődött a tábor zárása, amit a csapatvetélkedő második fordulója, valamint közel egy órás táborzárási ceremónia fűszerezett. A táborban összesen 10 ember tartott előadásokat ” Solymosi János vasárnap és kedden, Sik András hétfőn, Bérczi Szaniszló hétfőn, Szabó Béla és Várvölgyi Jenő kedden, Zombori Ottó kedden, Farkas Bertalan kedd délután, Frey Sándor csütörtökön és pénteken, Both Előd csütörtökön és pénteken, Tuza Ákos csütörtökön. Mindezt pedig két rövid kiselőadással fűszereztük Tóth András (szerda) és Lovas Eszter (péntek) jóvoltából, valamint Kővágó Csaba, Horváth Márk és Sándor Ferenc által szervezett hétfői és keddi roverezéssel és vízirakétázással.

Vasárnap este ismerkedési csapatjátékok, hétfő reggel leszállóegység-tervezés, hétfő délután roverezés és vízirakéta-építés valamint rádiózás, kedd délután robotrepülőzés és vízirakéta-indítás, csütörtök délelőtt sportvetélkedő, péntek délelőtt és délután pedig Both Előd-féle csapatvetélkedő biztosította a csapatverseny hangulatát. A négy versenyző csapat – Ciolkovszkij, Galilei, Kepler, Newton – közül végül a Galilei érte el a legtöbb pontot. A táborvezető Zombori Ottó volt, akinek munkáját Bacsárdi László, Lovas Eszter, Solymosi János és Tóth András segítette.

Vasárnaptól péntek estig szorgalmasan figyeltük a Nemzetközi Ûrállomás átvonulásait (már amikor nem takarta felhő az eget), és többször előkerült Zombori Ottó távcsöve is. Az alföldi tájjal is megismerkedtünk. Hétfő délelőtt az endrődi tájházat néztük meg, csütörtök délután a gyomai fürdőben, péntek délután pedig a Pájer strandon lubickoltunk, és több mint egy órás sétát tettünk a gáton. A szerdai nap pedig egész napos kirándulást szerveztünk, hajózással, nemzeti parkkal, ebéddel, szárazmalommal és nagyon finom főzött fagylalttal.

A táborzárón minden résztvevő fiatal emléklapot kapott, valamint a Természet Világa „Földközelben a világűr” különszámát és a MANT „Ûrtan évkönyv 2008-2009” kiadványt. Minden táborozónknak elengedtük a 2010-es tagdíjat, amennyiben belépnek a MANT-ba és az elektronikus tagsági formát választják. Jutalmat kaptak a csillagászati/űrkutatási totó csapatonkénti legeredményesebb kitöltői, a határon túli fiatalok, a legfiatalabb fiú és a legfiatalabb lány. Az űrtábor nagykövetéül Tóth Mátét választottuk, aki a következő űrtáborig látja el ezt a tisztséget, és segít az idei űrtábor anyagainak összegyűjtésében, valamint a résztvevőinek egyben tartásában.

A tábor támogatói:

  • BHE Bonn Hungary Kft.
  • Gyomaendrőd Város Önkormányzata
  • Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
  • Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága
  • Pájer Kemping és Strand
  • Magyar Ûrkutatási Iroda
  • Természet Világa szerkesztősége
  • Élet és Tudomány szerkesztősége

és még sokan mások...

Köszönjük mindenkinek a segítséget és a munkát.
Köszönjük Várfi Andrásnak (Gyomaendrőd polgármesterének) és Tóth
Katalinnak (Gyomaendrőd Város Polgármesteri Hivatala munkatársának)
a helyszíni szervezéseket és lehetőségeket.
Köszönjük Dr. Kovács Bélának (a Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola
és Kollégium igazgatójának) és Tóth Ferencnek (a Kner Imre Gimnázium,
Szakközépiskola és Kollégium tanárának) az iskolával és kollégiummal
kapcsolatos segítséget.
Köszönjük az előadóknak az előadásokat, a táborvezető segítőinek
(Lovas Eszter, Tóth András) a munkát, Zombori Ottónak a tábor vezetését.
Köszönettel tartozunk Frey Sándornak, aki az űrtábor sajtóügyeivel
foglalkozott (a tábor jelentős sajtóvisszhangot kapott), valamint Bán Andrásnak, aki a Titkárságon biztosította a táborszervezés hátországát.
Köszönjük mindenkinek az ötleteket és javaslatokat, amelyekkel
segítették a tábor előkészítését és lebonyolítását.

Az Ûrtábor eseményeiről egy képes összefoglaló jelent meg az Ûrvilág hírportálon.