2010-03-21

Magyar Örökség-díj

A név szerint kiemeltek a következők: Kármán Tódor, Izsák Imre, Pavlics Ferenc, Bejczy Antal, Tófalvi Gyula, Almár Iván, Ferencz Csaba, Gschwindt András, Farkas Bertalan, Magyari Béla és Charles Simonyi. Az indoklás szerint a kitüntetés a szakma egészének, a magyar űrkutatók közösségének szól, mindazoknak, akik itt lehetnek velünk, és azoknak is, akik már nincsenek közöttünk. A tizenegy kiemelt kiválóság közül néhányan külföldön járultak hozzá a hírnevünk öregbítéséhez. Mások a hőskortól kezdve, évtizedeken át idehaza dolgoztak vagy dolgoznak még ma is. A listán találkozunk a három magyar űrhajós nevével is.

A Magyar Örökség-díj ünnepélyes átadására 2010. március 20-án került sor Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A díjat a Magyar Örökség és Európa Egyesület adományozza. A rangos elismeréssel korunk, valamint a XX. század első felének legjelentősebb magyar teljesítményeit jutalmazzák, immár ötvennyolcadik alkalommal. Évente négyszer hét-hét díjazott részesül az elismerésben. A díj azon magyar személyeknek, intézményeknek, csoportoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez.

Gratulálunk a kitüntetéshez!