2010-02-11

Bolygótudományi Nap, március 19.

Az ELTE Bolygótudományi Nap címmel megrendezendő országos ismeretterjesztő rendezvényre középiskolai diákokat, egyetemi hallgatókat s minden más érdeklődőt egyaránt várunk! Időpont: 2010. március 19., péntek, délelőtt 10 órától. Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány).

Előadások hangzanak el többek közt a Földről, a Marsról, valamint az élet kereséséről a Naprendszerben. Hallani lehet majd gyakorló űrszondák, sőt egy igazi magyar egyetemi műhold építéséről is.

A rendezvényen a részvétel ingyenes! A várható létszám becsléséhez kérjük jelentkezz honlapunkon! Ugyanitt a nap részletes programja is megtekinthető.

A Bolygótudományi Nap keretében hirdetjük ki a MANT 2009-ben kiírt űrkutatási diákpályázatának, tanári pályázatának és logópályázatának az eredményét.