2009-12-19

Embereket a Marsra!

A Mars Society petíciót szeretne benyújtani az Obama adminisztráció részére, azzal a szándékkal, hogy a NASA egyelőre háttérbe szorulni látszó emberes űrrepülési törekvéseit a jövőben támogassa. A meghirdetett kampányban mindazok internetes aláírását várják, akik hisznek benne, hogy ennek az űrprogramnak egy igazi cél kell, és ez a cél emberek eljuttatása a Mars bolygóra. A Mars Society 2009. december közepén elindított nemzetközi kampánya kortól és nemzetiségtől függetlenül mindazok számára nyitott, akik azt szeretnék, hogy a NASA az űrkutatás egy új frontvonalát nyissa meg a közeljövőben.

Robert Zubrin, a Mars Society egyik alapítója így fogalmaz: 1969. július 20-án Neil Armstrong és Buzz Aldrin letette a lábát a Holdra. Az azóta eltelt 40 évben egyetlen ember sem jutott ennél tovább, és négy évtizednyi stagnálás az emberes űrrepülésekben több mint elég. Nincs szükség még egy évtizednyi várakozásra, itt az ideje annak, hogy az emberek megszólaljanak, és hallassák hangjukat a jövő érdekében.

Amennyiben egyetért a Mars Society fentebbi céljaival, kérjük, hogy írja alá a beadványt és terjessze a hírét! A petíció elérhetősége: www.HumansToMars.org

Kovács Zsuzsanna