2009-07-29

Jelentkezés Huntsville-ből

Mint már hosszú évek óta, idén is meghívást kapott Magyarország az amerikai Nemzetközi Ûrtáborba. Most is egy középiskolás lány és fiú, valamint egy felnőtt kísérő képviseli országunkat a július 24-től augusztus 1-ig zajló eseményen az alabamai Hunstville városában. A két utazó diákot a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) minden évben meghirdetett, fiataloknak szóló űrkutatási pályázatán választják ki. (Már most jelezzük a táborba vágyóknak, hogy idén ősszel is lesz új pályázati kiírás! A következő győztesek 2010-ben juthatnak el Huntsville-be.)

Az idei két diák-résztvevő (Zipperer Bernadett és Varga Márton), valamint kísérőjük, Horvai Ferenc szerencsésen megérkezett a táborba, sőt mostanra már a program jó részén túl is vannak. Horvai Ferenctől sikerült egy rövid beszámolót kapnunk az eddig történtekről. A beszámoló az Ûrvilág cikkében olvasható.

Magyar fiatalok utaznak a Nemzetközi Ûrtáborba – korábbi sajtóközleményünk