2009-04-22

Találkozó Simonyival a Puskásban

A kétszeres űrturista második látogatása volt ez a Puskásban, hiszen első űrutazása után is felkereste az iskolát, 2007. április 30-án. A 2007-es egyórás, "Ûrhajós találkozó a Puskásban" rendezvényen az akkori rádióbeszélgetésein részt vevő rádióamatőrökkel és diákokkal, valamint a hazai űrkutatáshoz kötődő szervezetek képviselőivel találkozott. A mostani rendezvényen találkozott rádióamatőrökkel, diákokkal, a Masat-1, az első magyar műhold készítőivel valamint az április 3-i hétvégi események szervezőivel.

"Simonyi április 9-én délután mondta, hogy idén is szívesen jönne az iskolánkba és találkozna azokkal a rádióamatőrökkel és diákokkal, akikkel az űrből létesített kapcsolatot. Azonnal azt válaszoltam, hogy szívesen látjuk." - mondta Dr. Horváth László, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója.
"A mai nap egy ünnep, de azt, hogy erre sor kerülhetett, leginkább azoknak a lelkes rádióamatőröknek köszönhetjük, akik hosszú hetek és hónapok munkáját fektették be a sikeres rádiókapcsolatok megvalósításába." - tette hozzá Bacsárdi László, a Természet Világa szerkesztőbizottsági tagja.

A találkozóra Charles Simonyi feleségével, Lisa Simonyival és testvérével, Simonyi Tamással látogatott el. Érkezésekor kenyérrel és sóval fogadták, majd a magyar himnusz meghallgatása közben felvonták az iskola udvarán a Magyar Köztársaság lobogóját.
A tornacsarnokban tartott majdnem egy órás rendezvényen először Dr. Horváth László, Puskás Tivadar Távközlési Technikum igazgatója köszöntötte házigazdaként a résztvevőket. Horvai Ferenc, Magyar Ûrkutatási Iroda munkatársa a Pille műszerrel való mérésekért mondott köszönetet, majd Apáthy István, az MTA KFKI AEKI kutatója egy gravírozott Pille-dózismérőt adott át az Ûrdozimetriai kutatócsoport nevében. Staar Gyula, a Természet Világa főszerkesztője szerkesztőbizottsági tagként üdvözölte Simonyit, de előtte a szervezők egy űrhajó alakú tortával köszöntötték az 1869-ben létrehozott folyóiratot, amely idén ünnepli alapításának 140. évfordulóját. Az ajándékot Charles Simonyi, mint a Természet Világa szerkesztőbizottsági tagja adta át Staar Gyula főszerkesztőnek. Dr. Horváth András, Magyar Asztronautikai Társaság elnöke és Dr. Kelemen János, a társaság főtitkára Nagy Ernő emlékérmet adott át Simonyinak. A Műegyetemen fejlesztés alatt álló első magyar műhold, a Masat-1 csapatának tagjai nevében Dudás Levente köszönte meg az űrhajósnak, hogy segített tesztelni a Masat-1 földi állomását. Dr. Gschwindt András a Műegyetemi Rádió Club vezetőjeként foglalt helyet az asztalnál, a rádióamatőrök nevében Horváth Márk, az április 3-i és 5-i események egyik fő szervezője köszönte meg a kapcsolatokat és adta át a QSL lapokat. Ezután néhány kiválasztott diák, rádióamatőr valamint sajtókérdésre került sor, majd egy szomjoltó tűzoltóautó és zsíros kenyér fogadta a szabadban a frissülni vágyókat. A rendezvényen többek között részt vett Dr. Magyari Béla kiképzett űrhajós, Kovács Kálmán, a Magyar Ûrkutatási Tanács elnöke, Dr. Pap László, az Ûrkutatási Tudományos Tanács elnöke. Nagyon sok rádióamatőr érkezett a találkozóra Siófoktól Csíkszeredáig a Kárpát-medence minden tájáról, hogy üdvözölhessék az űrhajóst és átadják neki ajándékaikat.

A rendezvény szervezésében az április 3-i hétvégi eseményekhez hasonlóan a Puskás Tivadar Rádióamatőr Klub (HA5KHC), a Magyar Ûrkutatási Iroda, a Műegyetemi Rádió Club (HA5MRC), a Puskás Tivadar Távközlési Technikum, a Magyar Asztronautikai Társaság, magyarországi rádióamatőrök és az alapításának idén 140. évfordulóját ünneplő Természet Világa vett részt.

Charles Simonyi második űrutazása alatt több szervezett rádióamatőr-összeköttetésre is sor került. Március 29-én a Műegyetemi Rádió Clubban létesítettek vele kapcsolatot, és részt vett a Masat-1 nevű, Műegyetemen készülő műhold elsődleges földi állomásának a tesztelésében. Egy Madách-idézettel üzent minden magyar nyelven beszélő embernek: Két nappal később a Masat-1 érdi tartalékállomását is tesztelte a Nemzetközi Ûrállomásról.
Április 3-án a "Halló, itt a Kárpát-medence" rendezvény keretében rádióamatőr-klubok léptek vele kapcsolatba, Soprontól Csíkszeredáig. Az eddig megerősített információink alapján a tervezett 15 klubból 13-nak sikerült kapcsolatba lépnie Charles Simonyival. További két helyszín jelentkezett be, Budapest és Kolozsvár pedig kétszer is beszélt az űrhajóssal. A sikeres kapcsolatot létesítő helyszínek listája (zárójelben a rádióamatőr hívójel): Sopron (HA1KSS), Dunaszerdahely (OM8A), Siófok (HA3SIO), Süttő (HA5KDR), Budapest (HA5KHC), Ózd (HA9OZD), Bokros (Csongrád) (HA8FZ), Szeged (HA8KCK), Hódmezővásárhely (HA8KCS), Békéscsaba (HA8KWG), Kolozsvár (YO5TP), Szatmárnémeti (YO5KOP), Csíkszereda (YO6KNE), Hajdúnánás (HA0KHT), Budapest (HA5KHC), Debrecen (HA0DU), Kolozsvár (YO5TP).
Április 4-én mozgó eszközökből próbáltak vele rádióamatőrök kapcsolatba lépni: a kerékpártól kezdve sárkányrepülőn át hőlégballonig szerepeltek járművek. Az eddigi visszajelzések alapján bár Simonyit minden rádióamatőr jól hallotta, csak két fix (nem mozgó) állomásról és két hajóról sikerült visszaigazolt kapcsolatot létesíteni. Simonyi ezen a napon egy Ady-idézetet olvasott fel.
Április 5-én kilenc kiválasztott diák kérdésére válaszolt a Nemzetközi Ûrállomás fedélzetéről. A diákok az ország különböző településeiről, sőt, a Felvidékről és Erdélyből is érkeztek Budapestre, hogy a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban a mikrofon mögé állhassanak. De Simonyi válaszát nem csak ők hallhatták - saját városukban a helyi rádióamatőr klubok segítségével osztálytársaik, rokonaik és az érdeklődők élőben hallgathatták a közel tíz perces beszélgetést.
De nem csak Magyarország felett hangoztak el magyar szavak. Wallner György magyar származású amerikai rádióamatőr és a magyar Pekarik Tamás rádióamatőr expedíciót szerveztek az Ausztrália partjaitól körülbelül 1000 kilométerre keletre található Mellish-zátonyra, és április 3-án sikeres kapcsolatot létesítettek Charles Simonyival.

A Simonyival létrehozott rádiókapcsolatok és a találkozó részleteiről a www.termeszetvilaga.hu/radiokapcsolat címen lehet többet megtudni.